Palágyi Kata

Újrakapcsoló program (+Újraközeledő gyakorlatok)

Újrakapcsoló program (+Újraközeledő gyakorlatok)
4 óra 03 perc videó 47 letölthető fájl Mobilbarát Bárki számára ajánlott Magyar Többször újranézhető

Nem hiszed, hogy a konfliktus kifejezetten jót tesz a kapcsolatnak? Az Újrakapcsoló program végére nemcsak hinni, hanem érteni is fogod, hogy miért.

Az Újrakapcsoló program segít, hogy igazi, minőségi figyelmet adjatok egymásnak. 

A figyelem pedig nemcsak a szeretettség érzését és az összetartozást fokozza, hanem segít valóban megérteni a másik álláspontját, érzéseit, szükségleteit.

Az egyensúlyt viszont valójában csak úgy érhetitek el, hogy közben tudni fogjátok a saját érzéseiteket és szükségleteiteket is felismerni és képviselni.

Az önismereted gazdagodik, az önérvényesítésed fejlődik és mindeközben a párod is egyre inkább azt fogja érezni, hogy figyelsz rá és figyelembe veszed.

Jól hangzik?

Az együttműködés valójában erről szól.

A győztes-vesztes szemszög helyett eljuttok az egy csapat vagyunk és együtt mindent megoldunk szemszögig.

Mivel konkrét tapasztalatotok lesz arról, hogy valóban képesek vagytok együttműködően megoldani a problémákat, ez a siker egyre könnyebbé teszi az egész folyamatot.

Amikor már világosan látjátok, hogy valójában mire van szükségetek, akkor konkrét megoldást találni, ami mindkettőtöknek megfelelő, már kifejezetten könnyű.

 

Kinek ajánlom a tréninget?

  • sokat vitatkoztok vagy veszekedtek,
  • úgy érzed, a párod nem ért meg, 
  • elbeszéltek egymás mellett,
  • a problémák megbeszélése csak feszültséget hoz, megoldást nem.

Kinek nem ajánlom ezt a tréninget?

Azoknak, akik bántalmazó kapcsolatban élnek nem ajánlom, hogy ezzel a tréninggel próbáljanak javítani a kapcsolatukon.

A megfelelő kommunikáció alapja, hogy nincs a két ember között megfélemlítés. Így, ha bántalmazó kapcsolatban élsz ezt a tréning nem fog segíteni.

Az Újrakapcsoló tréning előnyei

Hatékony és célirányos

Elméleti tanácsok helyett konkrét gyakorlatokból áll. A kommunikáció egy komplex képesség, csak gyakorlással fejleszthető, így a könyvek, jó tanácsok ( “Üljetek le nyugodtan és beszéljétel meg!” ) önmagukban nem elegendőek. Az Újrakapcsoló program felépít egy jó kommunikációs mintát.

Kényelmes

Otthonról, saját időbeosztással fejlődhettek. Akkor végzitek a gyakorlatokat, amikor nektek alkalmas, nem kell egy szakember vagy csoport időbeosztásához alkalmazkodni.

Gazdaságos

Azokkal a pároknak, akiket személyesen kísértem végig az Újrakapcsoló programon átlagosan 12 konzultációra volt szükségünk, hogy a programot végigcsináljuk.

Ez azt jelenti, hogy átlagosan 300 ezer forintot fizettek ki összesen a konzultációkért. 

Ehhez képest az online videó tréningben egy konzultáció áráért megkapjátok a teljes program összes gyakorlatát kiegészítve olyan videókkal, amiknek a célja a személyes segítség minél hatékonyabb helyettesítése (Ilyen a Hogyan kezdj neki egyedül? és a nehézségek leküzdéséről szóló videók és segédanyagok)

Rugalmas

A program tökéletes akkor is, ha a gyors haladás fontos számotokra, de ha  kevés időt tudtok rászánni a mindennapokban, akkor is jól alkalmazható. Sőt, az sem okoz problémát, ha elakadtok vagy nem sikerül tartani az ütemtervet. A letölthető anyagok között megtaláljátok a haladási javaslatokat a gyorsabb és a lassabb verzióhoz.

Gy.I.K.

Én szeretném fejleszteni a kommunikációm, de a párom nem akarja, mit tegyek?

A tréning egyedül is elkezdhető, külön videóban segítek abban, hogyan tudod fokozatosan bevonni a párod is.

Lehet, hogy nekünk inkább személyes segítségre van szükségünk, félek, hogy önállóan nem boldogulunk.

Ha attól tartasz, hogy a ti esetetekben a személyes segítségre is szükség van, akkor fontos, hogy tudd, hogy a tréning során üzenetben bármikor segítséget kérhetsz, amennyiben a nehézségekről szóló videók nem bizonyulnak elég segítségnek az elakadás megoldásához. Ezen kívül a tréning mellé bármikor kérhetsz konzultációt, aminek díjazása azonos a mindenkori konzultáció árával. Így viszont a konzultáción csak azzal töltünk időt, amiben valóban segítségre van szükségetek.

Nagyon kevés időnk van, mennyi időt kell szakítanunk a gyakorlatokra?

Ha van napi 15 percetek (ebből is csak 10 perc együtt) és még heti egy órátok, hogy a kapcsolatotokon dolgozzatok, akkor már végig fogjátok tudni csinálni ezt a tréninget.

Mennyire gyorsan érhetjük el az eredményt?

Ha számotokra az intenzív haladás a fontos, akkor 8 hét alatt el tudtok érni az első sikeres konfliktusmegoldásig.

Hol tudok kérdezni, ha kérdésem van?

Az ujrakapcsolo@palagyikata.hu e-mail címen

Újraközeledő gyakorlatok

Ebben a csomagban az Újrakapcsoló tréning mellé az Újraközeledő gyakorlatcsomag hozzáférését is megvásároljátok.

Sok kapcsolatban előfordul, hogy az idő múlásával az emberek eltávolodnak.

Az elfoglaltságok, a stressz, a mindennapi rutin és a nehézségek mind-mind elsodorhatják a párokat egymástól.

Ha te is azt érzed, hogy eltávolodtatok egymástól a partnereddel, akkor az Újraközeledő gyakorlatok segítenek újra összehangolódni, egymásra figyelni, és erősíteni a kapcsolatotokat.

Olyan pároknak szól, akik szeretnének visszatalálni egymáshoz, újra megélni a kapcsolatuk értékességét, élvezni a másik társaságát, de nem találják az utat.

A gyakorlatcsomag segítségével újra felfedezd a partneredet, és megtaláljátok azokat az értékeket és célokat, amelyek összekapcsolnak benneteket.

 Nincs kötött tematika, szabadon válogathattok, hogy mikor melyik gyakorlatot próbáljátok ki.

A gyakorlatok széles skálán mozognak: vannak olyanok, amikben a beszélgetés van fókuszban és vannak olyan gyakorlatok, amelyekben kifejezetten tilos a beszéd. A testi közelség tekintetében szintén sokszinűek, olyan párok is találnak számukra megfelelő kezdő gyakorlatot, akik annyira eltávolodtak, hogy a testi érintés is eltűnt a kapcsolatból és olyan gyakorlatot is találtok, ami akár szexuális előjátékként is alkalmazható.

A gyakorlatok fókuszában az érzelmi közelség , a közös identitás, az egymásnak adott elismerés  és az egymásrahangolódás áll.

Kurzus tartalom

Köszöntelek az Újrakapcsoló programban!

Üdvözöllek az Újrakapcsoló programban :)
Üdvözöllek az Újrakapcsoló programban :) 16:05
Néhány jótanács, hogy a maximumot hozzátok ki a programból
PDF
Hogyan hozd ki a maximumot a tréningből? 2 MB
Letölthető vázlat
PDF
Gyorsított ütemterv 176 kB
Letölthető ütemterv azoknak, akik gyorsabban szeretnének haladni
PDF
Lassított ütemterv 179 kB
Letölthető ütemterv azoknak, akik lassabban szeretnének haladni

Hogyan kezdj neki egyedül?

Hogyan kezdj neki egyedül?
Hogyan kezdj neki egyedül? 29:31
Tanácsok azoknak, akik egyedül kezdenek bele a tréningbe.
PDF
Hogyan kezdj neki egyedül? 4 MB
Letölthető vázlat

1. hét - Hogy vagy? (napi 10 perc együtt)

Hogy vagy?
Hogy vagy? 06:09
Az első lépés az elmélyült figyelem megtanulása útján
PDF
Hogy vagy? 2 MB
Letölthető vázlat

A kapcsolat, amire vágyom ( egyedül egy alkalommal 20 perc, majd napi 5 perc egyedül) napi

A kapcsolat, amire vágyom
A kapcsolat, amire vágyom 05:27
Fontos, hogy a cél, amiért dolgoztok előttetek legyen és a lehető legtisztábban és legkonkrétabban lássátok, hogy mi az, ami felé haladni szeretnétek.
PDF
A kapcsolat, amire vágyom 2 MB
Letölthető vázlat

2. hét- Szeretetgesztusok (20 perc egyedül)

Szeretetgesztusok
Szeretetgesztusok 03:04
A gyakorlat célja, hogy összeírjátok azokat a számotokra fontos apró szeretetet kifejező gesztusokat, amik segítenek abban, hogy a kapcsolator és az együttműködést erősítsétek a továbbiakban.
PDF
Szeretetgesztusok 2 MB
Letölthető vázlat

Szeretetgesztusok megbeszélés (20-30 perc együtt, majd napi maximum 5 perc együtt)

Szeretetgesztusok megbeszélés
Szeretetgesztusok megbeszélés 06:00
Ebben a videóban ahhoz kaptok segítséget, hogyan beszéljetek a Szeretetgesztusok gyakorlatban összeírt listákról.
PDF
Szeretetgesztusok megbeszélése 2 MB
Letölthető vázlat

3.hét Heteken átívelő gyakorlatok

Heteken átívelő gyakorlatok
Heteken átívelő gyakorlatok 10:17
Ez a videó arról szól, hogy melyek azok a gyakorlatok, amelyeket az egész program során , minden héten érdemes ismételni ahhoz, hogy a legjobb eredményt érjétek el.
PDF
Heteken átívelő Gyakorlatok 2 MB
Letölthető vázlat

Pozitív mondatok (egyedül 10-15 )

Pozitív mondatok
Pozitív mondatok 05:06
Vannak olyan mondatok még feszült helyzetekben is, amik az együttműködést erősítik. Ezeket kereshetitek meg ennek a gyakorlatnak a segítségével.
PDF
Pozitív mondatok 2 MB
Letölthető vázlat

4. hét Pozitív mondatok megbeszélés (együtt kb. 20 perc)

Pozitiv mondatok megbeszeles
Pozitiv mondatok megbeszeles 04:46
A Pozitív mondadok gyakorlat megbeszélése nemcsak azt célozza, hogy tudjátok, hogy mivel segíthetitek elő a másik együttműködését, hanem azt is, hogy megtegyétek a következő lépést az elmélyült figyelem gyakorlásában.
PDF
Pozitív mondatok megbeszélés 2 MB
Letölthető vázlat

Összehangoló gyakorlatok ( együtt, gyakorlatonkénr 10-15 perc)

Összehangoló gyakorlatok
Összehangoló gyakorlatok 10:48
Ebben a videóban több olyan gyakorlat közül válogathattok, amik segítenek abban, hogy összehangolódjatok. Első lépésként ezek kipróbálása, a számotokra legideálisabb megtalálása lesz a feladatotok.
PDF
Emlékek 176 kB
Letölthető kérdéssor az Emlékek összehangoló gyakorlathoz
PDF
Erősségek 177 kB
Letölthető kérdéssor az Erősségek összehangoló gyakorlathoz
PDF
Összehangoló gyakorlatok 4 MB
Letölthető vázlat

5. hét Összehangoló gyakorlatok megbeszélés ( együtt 20-30 perc)

Összehangoló gyakorlatok megbeszélés
Összehangoló gyakorlatok megbeszélés 07:45
Beszéljétek meg a videó alapján, melyik összehangoló gyakorlat lesz az a kipróbáltak közül, ami mindkettőtök számára megfelelő.
PDF
Összehangoló gyakorlatok megbeszélése 3 MB
Letölthető vázlat

Megoldatlan konfliktusok (egyedül kb. 20 perc)

Megoldatlan konfliktusok
Megoldatlan konfliktusok 05:06
Elkezdünk dolgozni a saját, aktuális konfliktusaitok megoldásán. Első lépésben a videó alapján írjátok össze azokat a konfliktusokat, amiken szívesen dolgoznátok.
PDF
Megoldatlan konfliktusok 3 MB
Letölthető vázlat

Hogy állunk? 1. (egyedül 10-15 perc)

PDF
Hogy állunk ? kérdőív 33 kB
Letölthető kérdőív a pozitív változások tudatosításához

6. hét Megoldatlan konfliktusok - kiválasztás (együtt 20-30 perc)

Megoldatlan konfliktusok - kiválasztás
Megoldatlan konfliktusok - kiválasztás 12:08
A már összeírt aktuális konfliktusokból ki kell választanotok, amivel először dolgozni fogtok. Ebben a videóban ahhoz kaptok részletes segítséget, hogyan kommunikáljatok erről és milyen szempontokat érdemes figyelembevenni a választáshoz.
PDF
Megoldatlan konfliktusok - kiválasztás 3 MB
Letölthető vázlat

7. hét Hogyan fogalmazd meg a saját álláspontod? (egyedül 20-30 perc)

Hogyan fogalmazd meg a saját álláspontod?
Hogyan fogalmazd meg a saját álláspontod? 11:15
Ebben a gyakorlatban részletes útmutatót kapcs ahhoz, hogy a konfliktus során hogyan kommunikáld a saját álláspontod úgy, hogy az a másik számára befogadható és ne támadó legyen, közös megoldási folyamathoz vezessen.
PDF
Hogyan fogalmazd meg a saját álláspontod 3 MB
Letölthető vázlat
PDF
Segítség az érzelmek és szükségletek felismeréséhez 253 kB
Letölthető segédanyag

8. hét Hogyan beszéljetek a konfliktusról? (együtt 30-40 perc)

Hogyan beszéljetek a konfliktusról?
Hogyan beszéljetek a konfliktusról? 08:15
Ebben a videóban részletesen elmondom, hogy a beszélgetés során mire figyeljetek, hogy egymás megértése sikeres legyen és a lehető legátfogóbb képetek legyen a problémáról.
PDF
Hogyan beszéljetek a konfliktusról? 3 MB
Letölthető vázlat

9. hét Fogalmazzátok meg a célt és keressetek megoldást! (célmeghatározás: együtt 10-15 perc)

Hogyan tűzétek ki a közös célt?
Hogyan tűzétek ki a közös célt? 03:20
Miután megfogalmaztátok és megértettétek egymás szükségleteit, ezek közös céllá formálása a következő lépés.
PDF
Hogyan tűzzétek ki a közös célt? 959 kB
Letölthető vázlat

Hogyan keressetek megoldást? (együtt 20-30 perc)

Megoldások keresése
Megoldások keresése 04:45
Miután sikerült a közös célt kitűzni, a videó alapján elkezdhetitek a megoldás keresést.
PDF
Megoldások keresése 2 MB
Letölthető vázlat

10. hét Válasszátok ki a legideálisabb megoldást! (együtt 20-30 perc)

Megoldások értékelése
Megoldások értékelése 01:33
A Megoldások keresése gyakorlatban gyűjtött ötletek közül a videó alapján válasszátok ki azt a megoldást vagy megoldásokat, ami(k) ideálisnak tűnnek és érdemesnek tartjátok őket arra, hogy a gyakorlatban is kipróbáljátok.
PDF
Megoldások értékelése 2 MB
Letölthető vázlat

11. hét Hogy állunk? 2. (egyedül 10-15 perc +együtt 10-15 perc)

PDF
Hogy állunk ? kérdőív 33 kB
Letölthető kérdőív a pozitív változások tudatosításához

12. Működik-e a megoldás? (együtt 20-30 perc)

Működik-e a megoldás?
Működik-e a megoldás? 06:12
Ebben a videóban ahhoz kaptok segítséget, hogyan tudjátok nyomon követni, hogy a kiválasztott megoldás működik-e, és mit tehettek, ha úgy tűnik, hogy mégsem működik tökéletesen.
PDF
Működik-e a megoldás? 3 MB
Letölthető vázlat

További megoldatlan konfliktusokhoz- Már tudjátok a megfelelő lépéseket

PDF
Gyakorlatsor konfliktusmegoldáshoz 177 kB
Minden további konfliktushoz alkalmazható gyakorlatsor

Ha valamelyik területen elakadás vagy nehézség merül fel, a nehézségekről szóló videók segíthetnek

Indulatok okozta nehézségek
Indulatok okozta nehézségek 06:59
Ha a benned dúló indulatok nehezítik, hogy az instrukcióknak megfelelően kommunikálj, akkor nézd meg ezt a videót!
A megértés nehézségei
A megértés nehézségei 05:52
Ha azt tapasztalod, hogy nehezen érted meg, hogy a másikban mi zajlik, nehezen veszed fel az ő szemszögét, akkor nézd meg ezt a videót!
A pozitív körök beindításának nehézségei
A pozitív körök beindításának nehézségei 06:19
Ha a szeretetgesztusok adása vagy elismerése nehézséget okoz, mindenképpen nézd meg ezt a videót!
A saját álláspont kidolgozásának nehézségei
A saját álláspont kidolgozásának nehézségei 06:07
Ha nehezen fogalmazod meg az álláspontod, az érzéseid vagy a szükségleteid azonosításában elakadsz, akkor mindenképpen nézd meg ezt a videót is!
A figyelem nehézségei
A figyelem nehézségei 06:44
Ha nehezedre esik megfelelően figyelni a párodra, érdemes megnézned ezt a videót a megoldáskereséshez.
PDF
A saját álláspont kidolgozásának nehézségei 2 MB
Letölthető vázlat
PDF
Indulatok okozta nehézségek 2 MB
Letölthető vázlat
PDF
Megértés nehézségei 2 MB
Letölthető vázlat
PDF
A pozitív körök beindításának nehezségei 2 MB
Letölthető vázlat
PDF
A figyelem nehézségei 2 MB
Letölthető vázlat

Újraközeledő gyakorlatok - (30 percesek)

A kapcsolat gyümölcsei
A kapcsolat gyümölcsei 03:48
Tervek és vágyak
Tervek és vágyak 02:45
A közös identitás megerősítése
A közös identitás megerősítése 02:28
A közös jövő
A közös jövő 01:19
Romantika
Romantika 04:08
Ami átsegít a sötétségen
Ami átsegít a sötétségen 03:27
Ki ő?
Ki ő? 01:22
Én is szeretnék
Én is szeretnék 01:58
Ajándék
Ajándék 02:56
Értékelő
Értékelő 03:08
PDF
Érték lista az Értékelő gyakorlathoz 10 kB
PDF
A kapcsolat gyümölcsei 3 MB
PDF
Ajándék 3 MB
PDF
Ami átsegít a sötétségen 3 MB
PDF
A közös identitás megerősítése 3 MB
PDF
Én is szeretnék 3 MB
PDF
Értékelő 3 MB
PDF
A közös jövő 3 MB
PDF
Ki ő? 3 MB
PDF
Tervek és vágyak 3 MB
PDF
Romantika 3 MB

Újraközeledő gyakorlatok - (10 percesek)

Érintések
Érintések 02:52
5 perc figyelem
5 perc figyelem 06:17
Titkos üzenet
Titkos üzenet 04:23
PDF
5perc figyelem 3 MB
PDF
Érintések 3 MB
PDF
Titkos üzenet 3 MB

Oktató

Palágyi Kata
tanácsadó szakpszichológus és mediátor

Palágyi Kata vagyok, tanácsadó szakpszichológus és mediátor. Fő szakterületeim a konfliktusok és a krízisek.  Online konzultáció keretében segítek párokat abban, hogy megfelelően tudjanak kommunikálni és együttműködően tudják megoldani a problémáikat. A közös munka során szerzett tapasztalatok alapján állítottam össze azokat a gyakorlatias, könnyen használható képességfejlesztő gyakorlatokat, amelyekkel otthon, saját időbeosztásotok szerint tudtok fejlődni.